2011. február 6., vasárnap

Küldöm...



... valakinek, aki mostanában sokat szenved...
... ebből mindenki tanulhat, akit érint...
... jó éjszakát minden rosszul és jól alvó erre-járónak... :)
... persze, ha ilyenkor erre jársz, akkor nem vagy jó alvó... és, ha alva jársz erre az még nagyobb baj... :)
... most már illik nekem is aludni... :)

A depresszív típus

A depresszív személy legnagyobb félelme a „felnőtté” válás, a másoktól való függetlenedés, amely az autonóm, kreatív élet feltétele.

A „szeretni, és szeretve lenni” túlzott vágya minden másnál előbbre való igény, amelyért szabadsága elvesztésével, a másiktól való állandó FÜGGÉS-sel fizet.

Ez az összeolvadás-igény és függés leginkább a korai anya-gyermek kapcsolatra emlékeztet, ahol a kisgyermek számára az én és a te még nem válik szét, és a kicsi jólléte teljes mértékben gondozójától, az anyától függ.

A depresszív emberek környezetében a PARTNER TÚLÉRTÉKELŐDIK a felnőtté válást kikerülendő állandó önfeladás következményeként. A másikra utaltság, a másikba kapaszkodás megjelenhet folyamatos szeretet-éhségük és túlzó szeretni vágyásuk formájában egyaránt. Az önmegvalósításhoz szükséges szabad emberek közti egészséges távolságot magára hagyottságként, kétségbeeséssel éli meg.

A depresszív típus gyakran felülértékeli környezetét, túlzottan és hamisan békülékeny és odaadó. A másik bántó viselkedését ártalmatlannak értékeli, mentegeti gyengéit, hibáit. Gyakran szemet huny szélsőségesen ártó, megalázó viselkedés esetén is. Mindezt egyetlen nem tudatos okból teszi, hogy megvédje „meghitt, idealizált” kapcsolatát.
Mit tehetünk, ha állandóan attól rettegünk, hogy elveszítjük a másikat?

Az egyetlen megoldás, hogy önmagunkért dolgozva független, önálló életet teremtünk magunknak.




Független, felnőtt életünk következményeként szabadon választhatunk, dönthetünk, nem a másikra szorultság és utaltság képezi kapcsolódásaink alapját. Egyúttal vállalnunk kell a felelősséget döntéseink következményeiért, már nem okolhatjuk a világot, nem hibáztathatjuk a környezetünket.

Amikor felvállaljuk igazi önvalónkat, le kell számolnunk az „olyanok vagyunk, mint a legtöbben” illúziójával, védettségével. A beleolvadás a tömegbe megszünteti az egyénné válás szorongását, de lehetőségét is.

A másiktól való függés, állandó alkalmazkodás és megfelelés mókuskerekéből csakis az önálló, autonóm személlyé válás merész felvállalásával léphetünk ki!

SOKAT GONDOLOK RÁD!

http://tegyelmagadert.hu/

Grafika: http://www.pl.touchofart.eu/de/Aga-Adamska/

4 megjegyzés:

m írta...

Én meg rád (és jól alszom):))

Szera írta...

Köszönöm és örülök mindkét ténynek... :)

Szera írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mammka írta...

Én úgy látszik aludtam,mert ma délután jártam Nálad.:)
Hasznos oldalnak tűnik, mindenképpen beleolvasok.
Szeretettel gondolok Rád!:)