Ma...

... estem egy hatalmasat. A férfiember aki hozzájárult ehhez, a kocsija mögé lapult, amikor én a térdeimre érkeztem. N. velem volt, de senki nem szaladt oda a buszmegállóból, hogy nem kell-e segíteni. Most bedagadt térddel ülök a gép előtt és ezen gondolkodom. Lehet, hogy rosszabbul is eshettem volna. Én talán jobban alszom az éjjel, mint ő. ÉS ez nekem nem jó és nem vigasztaló. Szerencsétlen? Vagy gyáva? Sajnálom őt.


Aztán eljött a délután és átjött Petra alkotgatni. Jó volt néhány órát eltölteni egy gyerekkel, aki őszinte, bizalommal van irántam és közben megtanul egyre szebben varrni és használni a kreativitás csodáját, ami alaposan elsatnyul az iskolában. Közben felfedezheti azt is, hogy a kiürült konzervesdoboz is jó valamire, hogy mennyi mindent készíthetünk a kezünkkel és ez mennyire megelégítő érzés. Ma ezt az emléket rakom inkább el, mint az előbbit. Megmutatom az én dobozomat, ami már majdnem kész. Persze, én sokkal előbb kezdtem. Petra még az elején tart. Így is, meg úgy is! :)