.... bizonyos történések még inkább gondolkodásra késztetnek, az évek múlásáról, a fontosabb dolgokról, nagyanyáink továbbadott bölcsességéről, a fiatalkori ellenállásról, a felértékelődő múltról...
Egy szívünkhöz nagyon közelálló barátunk teste lassan feladja a harcot. Ha most nem lennék annyi idős, mint vagyok, nem tudom hogyan viselném. Most sem könnyű. DE! Erős hitünk megszelídíti a halált az elviselhetőségig. A remény vigaszt és megnyugvást ad.
Az, hogy az élet annyi, mint egy fuvallat, csak akkor tudjuk, amikor már van múltunk, olyan évek, amiket számon tartunk, amik már nem magától értetődőek.
Aztán a hétköznapok, a vágy, hogy szebbé tegyük azok számára, akiket szeretünk. Amikor szappant főzök, hogy érdekesebbek legyenek, hogy gyógyszirupot, hogy egészségesebbek.
Az a furcsa fáradtság, amiről nem tudjuk, hogy a belefáradás vagy a bölcsesség jele, amikor már valóban nem érdekelnek a "márkák", a "minőség", a "valamire-vivés", "hatalomvágy"..., amikor valóban tudjuk, értjük, hogy "ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan".
Te érted, hogy miről beszélek? Akkor bizonyára már neked is van múltad és érted, hogy mit jelent a "keserédes nosztalgia".
3 megjegyzés:
Nagyon szeretem amiket és ahogyan írsz. Sok-sok igazság van benne.
Amikor gyerek ill.fiatal voltam, szép elmúlásokat láttam. Szerencsére. Minden dédim és nagyim "csak" megöregedett, és elfogyott az ereje, megbékélve, szépen mentek el. Azóta sajnos találkoztam a csúnyábbik oldallal, a kegyetlennel, igazságtalannal is. Nekem nem annyira erős a hitem, mint neked, ezért ezzel még nem is tudtam megbékélni. Biztosan el kell telnie még jópár évnek...
Drága Szerám! Ölellek! Igazad van!
Sok minden eszembe jutott, amit nem igazán tudok megfogalmazni most.Az idő semmit sem gyógyít, csak kissé elfedi a fájó érzéseket .
Drágáim! Vannak sorsok... , ha csak ennyi lenne az élet, bizony nagy bajban volnánk! Hiszem, hogy nem így van! :)
Megjegyzés küldése