Igaz történetet dolgozott fel, az ún. Bernhard műveletet. Csak mesélt, mesélt..., katartikus élmény volt számára, mindig is féltettem a hasonló filmektől, de örülök, hogy megnézte. Aztán elkalandoztam..., a főiskolán volt egy tanárnőnk, dr. Bársony Magdának hívták, sokáig nem tudtunk róla semmit, csak kis hülye csitrikként nevetgéltünk a viccein. Aztán egyszer csak nagy csönd támadt és soha többé nem nevettük ki..., elmondta, hogy 30 valahány kilósan hazajött a lágerből. Miért nem kérdeztük, miért nem faggattuk?! Ennyi év után másként csinálnám. Ebből azt a tanulságot vonom le, hogy IGAZÁN meg kell élni mindent, ami történik velünk! Egyetlen pillanat sem tér vissza. A másik tanulságom, hogy ami megtörtént, megtörtént, nem szabad önvádlással élni, el kell engedni a múltat, mert csak a megbocsájtás tud egészségessé tenni minket a jelenben és ez mindenre vonatkozik.
"Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen. Mint ahogy Jehova is készséggel megbocsátott nektek, úgy ti is. Mindezek mellett pedig öltsétek magatokra a szeretetet, mert az az egység tökéletes köteléke." Kolosszé 3:13,14.
Nem lehet másként normális életet élni, csak, ha megbocsájtunk és szeretetet táplálunk a szívünkben, minden tapasztalatom ezt mondatja velem és azt, hogy tanuljunk az emberiség és a saját múltunk történéseiből...
Szép, békés estét mindenkinek!
2 megjegyzés:
Gyerekkoromban a szüleim elvittek egy lágerbe (nem vagyok zsidó származású). Nagyon fiatal voltam még, nem tudom melyikben voltunk. Amit ott láttunk azt viszont sosem felejtem el. Borzalmas látványban volt részem, de hálás vagyok, hogy láthattam. Mindenkinek látnia kellene. Aztán Amerikából jött egy rokon, aki elmondta, hogy ott úgy gondolják az emberek, hogy ez nem is történt meg. Hitlerről albumot adtak ki az Ő nemes festészetéről. Talán nem esett le nekik, hogy szobafestő volt és nem művész... nem tudom...
Mindenkinek tudnia kell a lágerekről, hogy sose felejtsék el. Tartsák észben.
... és igazad van. Bocsássák meg!
Köszönöm a bejegyzésedet! Nekem megadta az élet, hogy egy drága, idős hölggyel interjút készítsek, nekem mondta el először, hogy mi történt vele, képtelen volt a családjával megosztani. Azt mondta nekem, hogy tudtam, hogy egyszer eljön valaki! Sírt..., én is... fogtuk egymás kezét. Könyvet akartam írni róla, már a címe is megvolt..., aztán másfelé fókuszáltam. DE!!! hálás vagyok!
Megjegyzés küldése