2012. november 7., szerda

...


...
„A Biblia nemcsak minden idők legsikeresebb könyve, de minden évben a legnagyobb példányszámban eladott könyv is” (TIME MAGAZIN).
„Időnként olvasom a Bibliát, de halálosan unalmasnak tartom” (KEITH, EGY NÉPSZERŰ ANGOL ÉNEKES).
BÁR sok embernek van Bibliája, a legtöbbjüknek nincs sok haszna belőle, mert nem olvassa. Mások viszont nagyon értékesnek tartják azt, amit a Bibliában olvasnak. Például Nancy ezt mondja: „Amióta kora reggelente olvasom a Bibliát, és elmélkedem az olvasottakon, úgy érzem, bármivel szembe tudok nézni a nap folyamán. Ez a szokás többet segített a depresszió elleni küzdelmemben, mint bármi, amit eddig kipróbáltam az elmúlt 35 évben.”
Lehet, hogy még soha nem olvastad a Bibliát. De nem vagy kíváncsi arra, hogy másoknak hogyan segített a bibliaolvasás? Ha pedig már szokásod olvasni, szeretnél még több hasznot meríteni belőle?

Olvashatod a Bibliát egyszerűen azért, mert egy csodálatos irodalmi alkotás, vagy kötelességtudatból, esetleg azért, hogy vezetést kapj ebben a zűrzavaros világban. De akkor merítheted a legtöbb hasznot belőle, ha azzal a céllal olvasod, hogy megtudd az igazságot Istenről. Ezenkívül az is sokféleképpen a javadra válik, ha az a célod, hogy a Biblia üzenete hatással legyen az életedre.
Az egyik bibliaíró tükörhöz hasonlítja a Szentírást, hogy kiemelje, mennyire fontos helyes indítékból olvasni a Bibliát. Ezt mondja: „ha valaki hallgatója a szónak, és nem cselekvője, az hasonló az olyan emberhez, aki természet szerinti arcát nézi a tükörben. Mert megnézi magát, aztán elmegy, és máris elfelejti, milyen ember is ő. De aki beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad annál, az az ember, minthogy nem feledékeny hallgatóvá, hanem a munka cselekvőjévé lett, boldog lesz annak cselekvésében” (Jakab 1:23–25).
A szemléltetésben az ember megnézte ugyan magát a tükörben, de nem igazított a külsején. Lehet, hogy csak odapillantott a tükörre, vagy talán nem is akart változtatni a megjelenésén. Ehhez hasonlóan, mi is csak kevés hasznot fogunk meríteni a Biblia olvasásából, ha csupán olykor-olykor beleolvasunk, vagy ha nem alkalmazzuk, amit olvastunk. De ha azért tekintünk bele a Bibliába, hogy összhangban ’cselekedjünk’ azzal, és engedjük, hogy Isten formálja a gondolkodásunkat és a tetteinket, akkor valódi boldogságra tehetünk szert.

Isten nem várja el, hogy magunktól megértsük a Szavát. Maga a Biblia is elismeri, hogy van benne „néhány nehezen érthető dolog” (2Péter 3:16). A Cselekedetek könyve ír egy etióp tisztviselőről, aki nem értett egy bibliai részletet, amit olvasott. Isten elküldte az egyik szolgáját, hogy segítsen neki, és ennek az lett az eredménye, hogy az etióp férfi ’örvendezve folytatta az útját’ (Cselekedetek 8:26–39).

A Mit tanít valójában a Biblia? című könyv segítségével téma szerint lehet tanulmányozni a Bibliát.

Ha szeretnéd elolvasni ezt a könyvet, erről az oldalról tetöltheted!


Ha szívesebben forgatsz "valódi" könyvet, amiben esetleg jegyzetelhetsz, mindig magadnál tarthatsz és szeretnél egyet a fent említett könyvből, nincs más teendőd, csak írj egy személyes e-mailt és küldök neked!
Ezt nagy szeretettel és örömmel teszem! :)








2 megjegyzés:

Mammka írta...

A Biblia a legfontosabb könyv a világon és a legérdekesebb is,csak időt kell szánni elmélyedni benne.

Szera írta...

Igen! Az ÉLET könyve! A Teremtő használati utasítása hozzánk! Ha nem figyelünk oda RÁ, akkor eltévedünk és nem értünk semmit, örülök, hogy megismerhettem!!! :)