Mi...

... történt karácsonykor? Talán hosszú, de hasznos, hogyha tiszta szívvel szeretnénk az igazságot...

A karácsony eredetéről
A kereszténység birodalmi egyházzá, államegyházzá való átalakulása (IV. sz.) maga után vonta az újabbnál újabb kultuszjelenségek kialakulását, melyek hamarosan bevettekké, majd kötelező érvényűvé váltak már az óegyház idején. Tanulmányunk keretein belül a karácsonyi ünnepkörrel kívánunk részletesebben foglakozni.

A karácsony, mint Jézus születésnapjának megünneplése már későbbi eredetre tekint vissza, mint húsvét-ünnepe nem kevésbé ősi, pogány vallási elemekkel tarkított.

Dömötör Tekla néprajzkutató szerint is: "A téli ünnepkör sok szempontból hasonló a húsvéti-hoz. A karácsony, a legnépszerűbb keresztény ünnep, mintegy kikristályosodási centrum, mely köré a legkülönbözőbb eredetű szokások és képzetek csoportosultak századok folyamán. Ha e szokásokat és hiedelmeket eredetükig nyomon akarnánk követni, akkor végig kellene kísérnünk a kereszténység egész történetét, szólnunk kellene a karácsony és vízkereszt előzményeiről, elemeznünk kellene a római és közel-keleti ünnepeket, a Saturnaliakat, Compitaliakat, a Brumaliat, a Sol Invictus ünnepét, a Kalendae Januriae ünnepkörének kialakulását; másrészről pedig ismertetnünk kellene az egyes európai népeknek a télközépi ünnepkörhöz fűződő kereszténység előtti szokásait, hiedelmeit is." (Dömötör Tekla: Naptári ünnepek-népi színjátszás, Akadémia, Bp. 1979. 153. o.)

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a III. századig - legalábbis a keresztények - nem ünnepelték, az csak a IV. század folyamán kezdett az ókori irodalmi források alapján egyre biztosabban kimutatható módon elterjedni, mint immár kifejezetten keresztény - helyesebben krisztianizált - ünnep. (Albert Lüscher: Babilon, karácsony, húsvét, Pflugverlag, 1991. 18. o.)

A pogányok december 25-ét, mint a napisten születésnapját már évszázadokkal korábban megtartották. Franz Cumont írja: "Az általános ünnep megkívánja, hogy december 25-ét, az új Nap születésnapját akkor ünnepeljék meg, amikor a téli napforduló után a napok hosszab-bodni kezdenek és a 'legyőzhetetlen csillag' ismét győzött a sötétség felett." (Franz Cumont: Astrology and Religion Among Greeks and Romans, 1960. 89. o. ) Az ünnep kialakulásának eredetét vizsgálva kitűnik, hogy a karácsony megünneplésében a Mithrász-kultusz hatásának legalább ugyanakkora szerepe volt, mint a vasárnap államilag is kötelező ünnepnappá tételében a IV. század folyamán.

Jézus születésnapjára vonatkozóan az evangéliumokban nincs semmilyen konkrét adat. A jeles XX. századi katolikus hittudós, Artner Edgár írja az egyházi ünnepekről és szertartások-ról írt igen alapos tanulmányában: "A Megváltó születésének évét is különbözőképpen állapítják meg a tudósok, a születés napját pedig - sajnos - a történelmi források szűkszavúsága miatt egyáltalán nem lehet meghatározni. Tehát mindazok, akik egyik vagy másik naphoz kötik e világraszóló eseményt, legfeljebb hagyományra hivatkozhatnak. Ilyen tiszteletreméltó régiségű hagyomány szól december 25-e, mint az Úr születésnapja mellett." (Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára, Szent István Társulat, Bp. 1923. 37-38. o.)

Arra vonatkozóan pedig, hogy mi is áll e hagyomány hátterében, Frazer egyértelműen leszö-gezi: "Akárhogyan is áll a dolog, a Mithrász-vallás kétségkívül a kereszténység félelmetes vetélytársának bizonyult, hiszen egyesítette magában az ünnepélyes liturgiát az erkölcsi tisztaságra való törekvéssel és a halhatatlanság reményével. A két hit közötti küzdelem kimenetele egy ideig valóban kétségesnek látszott. Ennek a hosszú harcnak tanulságos emléke a mi karácsony ünnepünk, amelyet az egyház láthatóan közvetlenül pogány vetélytársától vett át. A Julianus naptárban december 25-re tették a téli napfordulót, s a Nap születése napjának tekintették, mert az évnek ezen a fordulóján kezdenek a napok hosszabbodni, és az égitest ereje növekedik. Figyelemre méltó, hogy milyen szertartással ünnepelték a jelek szerint Szíriában és Egyiptomban e születésnapot. Az ünnep résztvevői bizonyos belső szentélyekbe vonultak vissza, s innen jöttek elő éjfélkor, hangosan kiáltozva: 'A Szűz szült! A fény növekedik!' Sőt az egyiptomiak az újszülött Napot csecsemő képében jelenítették meg, ezt születésnapján, a téli napfordulón előhozták, és imádásra felmutatták a híveknek. Kétségtelen, hogy a Szűz, aki így megfogant, és fiat szült december 25-én, az a nagy keleti istennő volt, akit a sémiták a Mennyei Szűz vagy egyszerűen a Mennyei Istennő néven ismertek, a sémi országokban ő volt Asztarté egyik alakja. Nos Mithrász tisztelői rendszerint a Nappal, vagy amint nevezték, a Győzhetetlen Nappal azonosították, ezért az ő születése napja is december 25-re esett." (J.G. Frazer: Az aranyág, Gondolat, Bp. 1965. 209. o.)

Hahn István történész professzor még további értékes adalékokat fűz Frazer megállapításai-hoz. Földrajzilag ő is pontosan behatárolja a kultusz gyakorlásának feltételezhetően eredeti helyszíneit, de Asztarté és Mithrász mellett más istenségeket is kapcsolatba hoz a pogányság decemberi ünnepeivel:

"A napnak a téli napforduló idején kezdődő hosszabbodását a Nap újjászületésének tartották. A napforduló-ünnepek a december 21-ét követő napokon tehát jellegzetes vonásai mindazoknak a vallási rendszereknek, amelyek középpontjában a napkultusz áll. Az emesai (Szíria) Héliosz napját december 25-én tartották - akkor, amikor a nap hosszabbodása első ízben válik észrevehetővé. Alexandriában ugyancsak december 25-én tartották Isis ünnepét, a Kikilliát... Ezek a pogány napforduló - ünnepek a karácsony kialakulásának előzményei." (Hahn István: Az időszámítás története, Gondolat, Bp. 1960. 62-63. o.)

Hahn a fentieket egy későbbi munkájában a következőképpen erősíti meg, mintegy utalva arra is, hogy az általa képviselt eszme teljesen bevettnek, úgy is fogalmazhatnánk, hogy abszolút mértékadónak számít a történettudományban:

"A vallástörténeti kutatások már régen kimutatták, hogy ezt a napot a Nap újjászületésének, fénye látható növekedésének kezdőnapját Iránban a napisten, Mithrasz, a szíriai Emesában az ottani helyi napisten, az 'emesai Héliosz' (Sol) születése napjaként köszöntötték. Ennek az ünnepnek, mivel eredetileg napünnep, szorosan a Nap járásához kell igazodnia, ezért van rögzített helye a naptárunkban." (Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás, Gondolat, Bp. 1983. 79. o.)

A december 25-i ünnep eredetét a katolikus egyháztörténet-írás sem vonja kétségbe, készséggel elismeri, hogy a húsvéthoz hasonlóan itt is számolnunk kell bizonyos pogány elemek beszüremkedésével. Az egyház viszont ezeket krisztianizálta, vagyis keresztény karaktert kölcsönzött nekik, s így ma már "joggal nevezhető" a karácsony is keresztény ünnepnek. Sőt mi több, a katolikus történészek és teológusok ezen is túlmenve azt állítják, hogy Krisztusnak nem véletlenül kellett éppen ezen a pogány ünnepnapon megszületnie, hiszen így hozta szégyenbe a pogány hiedelmek hódolóit. Bálint Sándor a következőképpen ír erről az érdekes, de a Biblia eszmeiségével lényegileg összeegyeztethetetlen teóriáról:

"A napot nem véletlenül választották ki, ugyanis a Mithrász - kultusz ekkor ünnepelte a Nap születésnapját (Natalis Solis Invicti). Szent Maximinus trieri püspök, az ariánusok kemény ellenfele, egyik karácsonyi szentbeszédében azt mondja, hogy Krisztusnak azért kellett pogány ünnepen megszületnie, hogy azok, akik a pogány babonában leledzenek, elpiruljanak. A történeti esemény, Jézus Krisztus születése azután háttérbe szorította az ünnep dogmatikai tartalmát, a megtestesülés titkát. A karácsony liturgiája főleg a germánok megtérésével érzelmesebb, meghittebb vonásokkal gazdagodik, és szublimálja a téli napfordulat szakrális pogány hagyományait is." (Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd, A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából, Szent István Társulat, Bp. 1973. 18. o.) (vö. Márk 7,7)

A katolikus Artner Edgár ugyanebben a szellemben írja: "Újabban a liturgia történetével foglalkozók között általánosan elismert tény gyanánt szerepel az a föltevés, hogy december 25-e a pogány 'Natalis invicti Solis' ünnep ellensúlyozására választatott ki az Úr Jézus, az örök nap, az isteni fényforrás születése napjául... A Szentírás és a szentatyák szívesen használják az Üdvözítőt illetőleg ezt az amúgy is kézenfekvő hasonlatot." (Artner Edgár: i.m. 41. o. A szerző itt ugyanazokra az igehelyekre, illetve ezek nyomán ugyanarra a Krisztus = Nap analógiára hivatkozik, mint amelyekkel az egyház a vasárnap megünneplésének Az egyházatyák közül Cyprianus, Prudentius és Ambrosius nevét emeli ki.)

Artner azonban itt azt is állítja, hogy bár azt "nem lehet igazolni, hogy december 25-e valóban az Úr születésnapja, mert történeti támaszaink erre nincsenek és a régiek által felhozott bizonyítékok sem állják meg a helyüket, de azért még sem merjük föltétlenül azt állítani, hogy nem ez az Úr születésének igazi napja. Azáltal ugyanis, hogy a december 25-e mellett felhozott érvek elestek, még nincs bebizonyítva, hogy nem e napon született a Megváltó." (Uo. 40-41. o.)

A fenti véleménnyel szemben ma már a legtöbb vallás-és egyháztörténész egyértelműen vallja, hogy Jézus születésnapja meghatározása tekintetében teljes sötétségben tapogatózunk és túl nagy a bizonytalansági faktor ahhoz, hogy a legcsekélyebb okunk is legyen annak feltételezésére, hogy Jézus éppen azon a december végi napon született meg, amelyet a keresztény világ oly hosszú idő óta pusztán a hagyományokból fakadóan megünnepel.

Bajusz Ferenc református teológus szavai kívánkoznak ide: "Jézus születésnapja körül még nagyobb a bizonytalanság, mint a születési év körül. A pontos dátumot itt sem ismerjük." (Bajusz Ferenc: Melyik napon született Jézus? In. Theológiai Szemle, 1965. 7-8. sz. 236. o.) Ezenfelül számos kutató egybehangzóan állapítja meg, hogy az első századokban a keresztények nem ünnepelték meg december 25-ét Krisztus születésének napjaként, ez a szokás csak a constantinusi fordulatot követően vált bevetté. (The Catholic Encyclopedia III.k. 725. o.) "Az egyház eleinte nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a születés dátumának, ezért az első keresztények még nem ünnepelték meg külön a karácsonyt... Amikor az egyház figyelme feléje fordult, természetesen már nem lehetett pontosan megállapítani... Az az érzésünk, nem is érezték szükségét annak, hogy különösebben megünnepeljék a Megváltó születését. Az ősegyház, amely a vértanúk halála napját 'natales martyrum'-nak, a mártírok születésnapjának nevezte, a halált tekintette az igazi életre, az örök életre való születés napjának, ezért inkább a halál évfordulóját ülte meg." (Bajusz Ferenc: i.m. 236. o.)

Lüscher is azt írja, hogy "a III. századig a keresztény egyházban nem ünnepelték a karácsonyt, ez a szokás csak a IV. században kezdett elterjedni". A szerző ehhez még egy fontos történelmi adalékot is közöl: "Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: 'Még tíz éve nincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt)'". (Albert Lüscher: i.m. 18. o.)

Artnernél - mintegy tovább folytatva, s némileg pontosítva a fenti korabeli idézetet - a következőket olvashatjuk: "Hat évvel később, 386. december 20-án Antiochiában Aranyszájú Szent János így beszél: 'Még nincs tizedik éve, hogy ez a nap világosan tudomásunkra jutott... bár azoknak, akik nyugaton laknak kezdettől fogva ismert volt, most nem sok évvel ezelőtt végre hozzánk jutott. A rómaiak miután már sokkal régebben, régi hagyomány alapján ünnepelték, most mihozzánk is eljuttatták ismeretét.'" (Artner Edgár: i.m. 40. o.)

Lényeges momentum ez, hiszen egyértelműen láthatjuk, hogy a karácsony december 25-én való megünneplésének szokása a korabeli források tanúsága alapján is Nyugatról, vagyis Rómából származott. Érdemes visszaemlékeznünk arra is, hogy a vasárnap ünneplésének bevezetése az anti-judaista eszmeiség hátterén szintén itt vert legkorábban - ti. a római gyülekezetben - gyökeret, amit a keresztény Kelet még hosszú ideig nem ismert el. Nos tehát egyre inkább bizonyítva látszik, hogy a karácsony megünneplésével kapcsolatban ugyanez volt a helyzet.

Frazer a következőket írja erről: "Az evangélium nem szól Krisztus születése napjáról, s ezért a korai egyház nem is ünnepelte meg. De idővel az egyiptomi keresztények január 6-át kezdték ennek a napnak tekinteni, s fokozatosan terjedt az a szokás, hogy a Megváltó születésnapját e napon ünnepeljék. A IV. században ez általánosan elfogadottá vált keleten. A nyugati egyház azonban, mely sohasem ismerte el január 6-át az Úr születése napjának, a III. század végén vagy a IV. század elején december 25-ét fogadta el igazi dátumnak, s ezt a határozatot idővel a keleti egyház is magáévá tette. Antiochiában e változás csak valamikor 375 táján történt meg." (J.G. Frazer: Az aranyág, 209. o.)

Lüscher tanulmánya alátámasztja és egyszersmind pontosítja a fenti adatokat: "Hogy december 25-ét az egyház elismerte a karácsony ünnepének annak első jelét 354-ben a Philokalanius-naptárban találjuk. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-ét már 336-ban az Úr születésnapjaként állapította meg. A jeruzsálemi egyház ezzel szemben január 6-án ünnepelte Jézus születését és megkeresztelését. Jeruzsálem püspöke, Cirill, megkérdezte Juliust, Róma püspökét a pontos dátum felöl. Julius válaszként egy számítást küldött el, amely december 25-e mellett szólt. A jeruzsálemi egyház azonban egészen 549-ig, vagy talán még ennél tovább is ellenállt ennek a föltételezésnek, amikor is ragaszkodott a január 6-hoz. Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-höz az alkalmazkodás taktikájában rejlett, vagyis össze akarták olvasztani a szaturnáliák és brumáliák pogány ünnepét Jézus születésnapjának keresztény ünnepével... A Kelet keresztény igehirdetői tiltakoztak a nyilvánvaló felszínesség ellen, amellyel az Úr születésnapját ünnepelték, míg a mezopotámiai keresztények nyugati testvéreiket bálványimádással és napimádattal vádolták. A karácsony december 25-ei megünneplése azonban nemsokára a római egyház szerves része lett." (Albert Lüscher: Babilon, karácsony, húsvét, 20. o.)

Hartke alapkutatásaira támaszkodva Bajusz Ferencnek azonban még mélyebbre sikerült hatolnia az eredet feltárásában, így szerinte - némileg ellentmondva az eddigiekben felsorakoztatott kutatási eredményeknek - a karácsony legkorábbi megünneplése a III. század elejére tehető. Érdekes az is, hogy ezen koncepció szerint a karácsony, mint keresztény ünnep kialakulásában az egyiptomi eredetű Isis-Osiris-Hórusz kultusz legalább akkora szerepet játszott, mint a későbbi Mithrász, s ez összefüggést mutat a korábban idézett Hahn tanulmánnyal.

"A legújabb kutatások szerint az első nyomok a III. század első éveibe vezetnek, a szakadár gyülekezetek közé. Heliogabalus császár idején /218-222/ Hippolytus római püspököt eretneknek bélyegezték és az ellenpüspök kiátkozta. Ebben az időben kezd teret hódítani Rómában a vérfertőző Isis-kultusz, amely december 25-én ünnepelte 'Isis a Horus-gyermekkel' elnevezésű ünnepét. Hartke kutatásai szerint Hippolytus Róma külvárosi gyülekezeteiben ennek az ünnepnek az ellensúlyozására ünnepelte első ízben december 25-én a karácsonyt. Híres 'Húsvéti táblázatán' és a 202-ből származó Dániel kommentárjában Hippolytus jelöli meg először december 25-ét, mint Jézus születésnapját." (Bajusz Ferenc: i.m. 238. o.)

A keleti kereszténység tehát, mind a szombat-vasárnap kérdésében, mind pedig a húsvét, és a karácsony időpontjának korrekt meghatározásának ügyében igen erőteljesen és hosszú ideig polemizált Rómával. Ralph Woodrow szerint a Biblia által képviselt igazság valahol elvész a két fél közötti hitviták forgatagában a húsvét és a karácsony tekintetében egyaránt. A húsvéttal kapcsolatban ugyanis az Újszövetség sem a keleti kereszténység által képviselt, rögzített időpontú ünneplést, sem pedig a lunáris elven alapuló nyugati szisztémát nem támasztja alá. A karácsony esetében hozzávetőlegesen ugyanezt kell kiemelnünk, hiszen akár a december 25-ét, akár a január 6-át vesszük alapnak, "eredetileg mindkettő pogány ünnep volt". (Uo. 240. o.)

A keleti eszme legfeljebb annyiban közelíti meg jobban a bibliai álláspontot, hogy a húsvét és a karácsony időpontjával kapcsolatban nem kötődik oly mértékben a korábban már létező - s mint láttuk egyértelműen pogány eredetű - lunáris, illetve szoláris ünnepkörökhöz.

Bajusz Ferenc református teológus ezen megfontolásból egyértelműen tagadja, hogy Jézus születését -melynek időpontját nem hogy napra, de még évre sem tudjuk pontosan meghatározni (Jézus születésének esztendejét illetőleg a hittudomány is megosztott. Nagyon korrekt és részletes elemzést végzett viszont ebben a témakörben többek között Bajusz Ferenc református teológus, aki végeredményben a kérdéses időpontot minden lehetséges és ismert körülmény figyelembe vételével Kr.e. 7-5 közé datálja. Lásd erről: Bajusz Ferenc: Melyik évben született Jézus? In: Theológiai Szemle, 1965. 1-2. szám. ) - akár december 25-höz, akár január 6-hoz köthetnénk. Ettől függetlenül tagadja Woodrow azon eszmefuttatását is, miszerint Jézus születése azért nem köthető egyik fenti időponthoz sem, mert azok téli hónapokra esnek és a Bibliában említett pásztorok nyilván nem tanyázhattak nyájaikkal a mezőkön tél közepén.

Ez a vita azonban már pro és kontra semmit sem von le azon premisszánk igazságtartalmából, hogy a karácsony eredetileg olyan pogány ünnepkörök hozadéka, melyeket az egyház utólag ugyan a saját hatáskörébe utalva krisztianizált, de szoláris gyökerei mégis tagadhatatlanok.
Tonhaizer Tibor

Fotó: INTERNET