Amikor...

... éjjel arra riadsz, hogy a szomszéd szobából a gyereked sms-t ír. "Anya! Fent vagy még?" Akkor tudod, hogy valami baj van..., aztán másfél órát vigasztalod, erősíted, nyugtatod, közben te is küzdesz a könnyeiddel, a riadalom átjárja a szíved, az elméd..., közben mosolyogsz, simogatsz, erőt öntesz, amikor reggel lemondod a programodat, hogy elkísérd a szakrendelőbe, amikor kikönyörgöd, hogy bemehess vele és ígéretet teszel, hogy bármi történjék is, meg sem szólalsz, de muszáj menni, mert reszket a belsőd, hogy mit mond az orvos..., aztán megnyugszol, mert egy félelem kihúzva..., majd jön a többi vizsgálat, de marad a remény, meg a hála, hogy tudod, nagyobb terhet nem enged annál, amennyit el tudsz viselni. Ugye, nem csoda, hogy ilyen fényképet készítesz egy üveg parfümről, amit a felnőtt gyerekedtől kapsz és amikor átadja, azt mondja: Köszönöm anya... Mit? Mindent...
Ja, hogy ezt a történetet egyes szám első személyben kellett volna leírnom, így jobban ment. Szép, nyugodt éjszakát mindenkinek! Nekem most az a vágyam, hogy ma éjjel többet aludjak, mint három óra.