2011. augusztus 19., péntek

Van...


... 5 perced?

REMÉNYTELENÜL
Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -
József Attila

1933. március

Fotó: internet

5 megjegyzés:

Judit Eszter írta...

Az egyik kedvenc,de jó volt újra olvasni, újra érezni!

Szera írta...

Örülök neki! :)

Irenka írta...

Örök kedvenc. Köszönöm.

Erdős Éva írta...

Nagyon jó, hogy megint egy gyönyörű verset olvashattam!
Kedves Szera! Köszönöm!

Szera írta...

Szívesen lányok!