...olvashatjátok a bejegyzést erről a történetről... döbbenetes. Nem csoda, hogy Einstein azt mondta, hogy két dolog van a világon, ami végtelen, a világegyetem, és az emberi butaság...
http://www.youtube.com/watch?v=hnOPu0_
YWhw Mammka! Mégis beírom ide a történetet, ha nem haragszol, talán így kettő együtt érthetőbb. DE! Mindenkit buzdítok, hogy látogassa a blogodat, mert sok más érdekességet és szépséget is talál!
Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i
metróállomáson és hegedülni kezdett.
Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az
idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a
munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.
Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és
egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs
megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül,
hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva
kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és
továbbsietett.Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére.
Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára
az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált.
Ugyanez más
gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni.
Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32
gyűlt
össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem
vette
észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.A járókelők nem
tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta
a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű
Stradivari-ján.
Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban
lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.
Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai
kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy
hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a
szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a lehetséget egy
váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?"
7 megjegyzés:
Nagyon jól mutatja a felgyorsult világ érdeklődését... Sajnos így mennek el segítségnyújtás nélkül egymás mellett is, szomorú.
Ez nem biztos, hogy az emberek hibája, sokkal inkább a felgyorsult élet és a stressz a megélhetésért!
Így hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni. Egyre több dolgban próbálok az életben nemet mondani a HÜLYESÉGRE"- ha egyáltalán felismerem.
Első reakcióm az volt,hogy nane,ez a Stradivari kamu,de a videót látva azt is látom,hogy ott más egy metróbejárat. Itt nem lenne az a bolond,aki tönkretenné a hidegben és a huzatban.
Másik gondolatom: a legtöbb ember nem tud különbséget tenni Joshua Bell és mondjuk köztem.Na nem azért,mert olyan közel állnék hozzá színvonalban (fényévek a köbön),hanem mert egyszerűen nincs rá fülük.Hegedű-hegedű,szól valahogy és kész.Arról nem beszélve,hogy a hegedű csak szűk körben népszerű,a többség nem szereti a hangját.Ez van.
És még azt is gondolom, hogy ez nem csak arról szól hogy elmegyünk-e szépségek mellett,ill. hogy azért megyünk-e el mellettük,mert érzéketlenek volnánk. Van az az időpont és helyzet,amikor nem állnak meg az emberek semmiképpen,egyrészt amit Komórka mondott,másrészt én pl. kifejezetten rossz néven veszem,ha az utcán akarnak rámtukmálni bármit. Bármit a zoknitól a hajléktalan újságig,jótékony képeslaptól a bármiig,akár a zenéig is.Ez egy érzés,amivel biztos nem vagyok egyedül:annyit szólongatják le az embert mindenfélével és annyian tartják a markukat az aluljárókban, hogy nem lehet mást csinálni,mint lehúzni a rolót és bevágtatni a metróba.Aki kiáll zenélni,nem örömből teszi,hanem a megélhetésért, az emberek szemében ő is egy azok közül, aki akar tőlük valamit.
Hogy találtál rá erre a videóra?
Az a szép, hogy sokfélék vagyunk... és tisztelezben tartom mindegyikőtök véleményét.
Én úgy gondolom, hogy az ember mindig választhat, ez a szabad akarat ajándéka...
hihetetlen tortenet. vagy inkabb megdobbento! el vagyok amulva.
Megjegyzés küldése