2008. szeptember 2., kedd

Melankólia...


...
Pilinszky János: Fabula

    Hol volt, hol nem volt,
    élt egyszer egy magányos farkas.
    Magányosabb az angyaloknál.

    Elvetődött egyszer egy faluba,
    és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

    Már a falát is megszerette,
    a kőművesek simogatását,
    de az ablak megállította.

    A szobában emberek ültek.
    Istenen kívül soha senki
    olyan szépnek nem látta őket,
    mint ez a tiszta szívű állat.

    Éjszaka aztán be is ment a házba,
    megállt a szoba közepén,
    s nem mozdult onnan soha többé.

    Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
    s reggel is, mikor agyonverték.

6 megjegyzés:

Monika írta...

Jujjj! Ez szomorú volt: a vége.De ilyen bolond az ember. Tipikus Pilinszky vers....

Szera írta...

Időnként mindannyian farkasok vagyunk, ilyen gyámoltalanok és reményteliek...

KicsiKató írta...

De jó volt újra olvasni! Az egyik kedvenc Pilinszkym...

Monika írta...

Értelek....én az ember helyébe képzeltem magam és szomorú,hogy nem értjük az állatokat,csak előítéletből cselekszenek sokan....
Igen,ha a farkas helyébe képzelem magam,akkor is szomorú,de valóban így van.
Hogy is van??: "Ember,embernek farkasa?"

Szera írta...

Igen, így van...

Zelnice írta...

Szera!Megkaptad az emilem fazekas-ügyben?Úgy egy hete írtam.