"A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A katolikus szent kultuszát Németországba a 10. században vitték el a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről . Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen „Mikulás”-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. Magyar nyelvterületen Mikulás alakjára használatos az újabb keletű, a szélesebb körben csak az 1950-es évek óta elterjedt, Télapó elnevezés is, ami feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök hagyományainak.[4] A képzeletbeli ajándékosztó alakjának elnevezésére régóta használt „Mikulás” elnevezés 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve népi mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján megajándékozza a gyermekeket.
A Mikulás szó cseh származású, maga az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál.[5] A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány azonban a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle." Wikipédia
Attól függően, hogy egy gyermek hol nő fel, azt mesélik neki, hogy a Mikulás, a Télapó, Père Noël, Knecht Ruprecht, a mágusok, a Jultomten (vagy Julenissen) manó vagy a La Befana nevű boszorkány hoz ajándékot neki (The World Book Encyclopedia. 1984, 3. köt., 414. o.). Természetesen e történetek egyike sem igaz. Vajon ilyen történetek mesélése tiszteletet fog ébreszteni a gyermekekben az igazság iránt, és tiszteletet szerez egy ilyen szokás Jézus Krisztusnak, aki azt tanította, hogy Istent igazsággal kell imádni? (Ján 4:23, 24).
Van-e kivetnivaló abban, hogy részt veszünk nem keresztény eredetű ünnepeken, ha azt nem vallásos szándékkal tesszük?
Ef 5:10, 11: „ Állandóan bizonyosodjatok meg arról, hogy mi elfogadható az Úr előtt, és ne vegyetek többé részt velük a sötétséghez tartozó gyümölcstelen cselekedetekben, hanem inkább még feddjétek is őket.”
2Kor 6:14–18: „mi közössége van az igazságosságnak és a törvénytelenségnek? Vagy mi részessége van a világosságnak a sötétséggel? Továbbá miféle összhang van Krisztus és Beliál között? Vagy mi része van a hithűnek a nem hívővel? És mi egyezsége van Isten templomának a bálványokkal? . . . »,Így tehát jöjjetek ki közülük, és különítsétek el magatokat — ezt mondja Jehova —, és ne érintsétek többé a tisztátalant’«; »,és én befogadlak titeket’« . . . »,ti pedig fiak és leányok lesztek nekem’ — ezt mondja Jehova, a Mindenható.«” (Ha valaki őszintén szereti Jehovát, és az minden vágya, hogy elnyerje a tetszését, az segítségére lesz abban, hogy megszabaduljon a keresztényhez nem illő szokásoktól, amelyekhez korábban talán kötődött érzelmileg. Aki valóban ismeri és szereti Jehovát, az nem érzi úgy, hogy valamiképp meg lesz fosztva a boldogságtól, ha menekül olyan szokásoktól, melyek hamis isteneket tisztelnek, vagy amelyek a hamisságot mozdítják elő. Az őszinte szeretet arra indítja, hogy örvendezzen, de ne az igazságtalanságnak, hanem az igazsággal. [Lásd: 1Korintusz 13:6.])
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése