Kedves...

... Leki! Először is jelzem, hogy "kölcsönlopkodtam" tőled ezt a Hamvas Béla idézetet, de tudom, hogy nem bánod..., ugye? :)... és KÖSZÖNÖM!

"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt."

Ez most olyan jó, helyettem fogalmazott meg valami NAGYON fontosat!

A hetem közepesen nehéz volt, meg kellett hoznom fontos döntéseket, amik hosszú távon kamatoznak és rövid távon örömöt okoznak ANNAK, akit mindenkinél jobban szeretek! :) (hitpróba)

Aztán volt még a héten egy újabb szembenézés a "farkassal", újabb győzelem!

Némi sírás..., az emberi szenvedést nagyon rosszul viselem...

Láttam olyat, amit ne kellett volna..., betegszállító várta a liftet egy "fémdobozzal"... Igen, ez is az élet része - mondták a társaim. Egyenlőre még sajnos...

Aztán voltam egy kiállításon, ahol beteg emberek képeit, kerámiáit, patchwork-munkáit néztem meg. Diadal volt a betegség fölött!!! Azért nem írom meg, hogy hol, mert utolsó előtti napon láttuk...

Viszont hoztam egy verset, amit szintén ott láttam. Fogadjátok szeretettel, engem nagyon meghatott, íme:

Remény

A FÉNY mindig közel van ahhoz, hogy kihunyjon.
A sötétség készen áll a támadásra.

De aki egyszer, egy reggel megéri, hogy szinte
Az égbolt is együtt imádkozik vele,
Az hisz és remél, leborul, a látóhatárra szegezi
Elgyötört tekintetét és
Alázattal várja az ÍTÉLETET.

Lőrinci Attila

A gépünk rendkívül lassú... :(, úgyhogy nem nagyon tudok nézelődni, írogatni, innen üzenem mindenkinek, hogy SZÉP HÉTVÉGÉT!