2009. július 21., kedd

Napok...


... óta fáradt vagyok és nem tudok semmit alkotni...
Úgy szerettem volna valami szépet megosztani, azt hiszem megtaláltam... :)

Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Radnóti Miklós


Fotó: Internet

6 megjegyzés:

Monika írta...

Köszönöm!

Erika írta...

Szeretem ezt az embert... jó volna találkozni vele... ráférne egy békés táj...

Barbi írta...

Én is így vagyok kedves Szera!

Csodás fotó! :D

szepyke írta...

A vers is és a kép is szép.
És ebben a melegben ne csodálkozz rajta, hogy "nyomott" vagy. Ez nem embernek való meleg.

Endy írta...

Radnòti, Jòzsef Attilàval egyutt kedvenc kolto. Nem tudhatom...a tàvolbòl nagyon sokszor elmondott vers..!Koszonom!

Szera írta...

Kedves Endy!
Neked még megrázóbb lehet ez a vers..., de mindenhol otthon vagyunk, a Föld az ember ajándéka... :)