... kislány voltam sokat gondolkodtam azon, hogy mi a különbség az ember és az állat között. Sokáig a legfőbb különbséget abban láttam, hogy az emberek tudnak beszélni és így kicserélhetik egymást közt a gondolataikat.
Aztán rájöttem, hogy nem ez a legfőbb különbség, hanem az, hogy mi meg tudjuk kérdezni, hogy: MIÉRT?! és ha tényleg szeretnénk, akkor választ is kaphatunk rá!
MINDIG NAGYRA TARTOTTAM azokat az embereket, akik használják a csodát, amit emberi agynak hívnak!
Több száz évvel ezelőtt élt egy csodálatos, gondolkodó ember, akit úgy hívtak: John Milton.
Róla szeretnék mesélni most! :) Megérdemli, hogy többen megismerjék!
A másik apropója ennek a bejegyzésnek, hogy a férjem megszerezte ezt a régen óhajtott könyvet! KÖSZÖNJÜK APA! :)
Milton feledésbe merült értekezése
RITKA, hogy egy író olyan nagy hatással legyen a körülötte levő világra, mint John Milton, az Elveszett Paradicsom című elbeszélő költemény szerzője. Az egyik életrajzíró szerint Miltont „sokan szerették, néhányan pedig gyűlölték, de csak keveseknek kerülte el a figyelmét”. Az angol irodalom és kultúra mindmáig sokat köszönhet a műveinek.
Mivel tudott ilyen hatást kiváltani John Milton? Mi tette utolsó munkáját – De Doctrina Christiana (A keresztény tantételekről) – olyannyira vitathatóvá, hogy 150 évig nem adták ki?
Fiatal évei
John Milton 1608-ban született egy jómódú londoni család gyermekeként. „Az édesapám már kora gyerekkoromtól fogva irodalmi pályára szánt, melyhez olyan nagy kedvem volt, hogy tizenkét éves korom óta jóformán soha nem hagytam ott éjfél előtt a tanulmányaimat, hogy lefeküdjek” – emlékezett vissza Milton. Kimagasló iskolai eredményeket ért el, 1632-ben Cambridge-ben magiszteri fokozatot szerzett. Ezután tovább folytatta a történelmi művek és a klasszikus irodalom tanulmányozását.
Milton költő akart lenni, de korának Angliája gyötrelmes időszakot élt át a forradalom miatt. A főként Oliver Cromwell vezette parlament kinevezett egy bíróságot, mely 1649-ben kivégeztette I. Károly királyt. Milton a kivégzés tettének igazolásaként meggyőző erejű prózai művet írt, és a Cromwell-kormány egyik szóvivője lett. Politikai és erkölcsi pamfletjei tulajdonképpen már akkor híressé tették őt, mielőtt költőként hírnevet szerzett volna.
1660-ban II. Károly megkoronázásával a királyi uralom helyreállt, és mivel Milton korábban támogatta Cromwellt, az élete veszélybe került. Bujkálnia kellett, és csak befolyásos barátai közbenjárásával menekült meg a haláltól. Ez alatt az idő alatt is végig megőrizte mély vallásos érdeklődését.
A Biblia zsinórmértéke
Korábbi vallásos érdeklődéséről szólva Milton ezt írta: „Azzal kezdődött, hogy már kisfiúkoromban az eredeti nyelveken íródott Ó- és Újtestamentum szorgalmas tanulmányozásának szenteltem magam.” Milton úgy tekintette a Szentírást, mint ami erkölcsi és vallási kérdésekben az egyetlen biztos útmutató. De amikor megvizsgálta korának elismert teológiai munkáit, azok teljesen kiábrándították őt. „Úgy ítéltem meg, hogy sem a saját hitnézeteimet, sem a megmentésem reményét tulajdonképpen nem bízhatom rá ilyen útmutatókra” – írta később. Eltökélve, hogy szigorúan a „Biblia zsinórmértékéhez” igazítja a hitnézeteit, elkezdett készíteni egy listát. Általános témakörök alá kulcsfontosságú bibliaverseket sorolt fel, és később ebből a listából idézett bibliai szövegrészeket.
Ma John Milton leginkább az Elveszett Paradicsom szerzőjeként ismert. Ez a mű költői nyelvezettel írja le azt a bibliai beszámolót, hogy miként veszítette el az ember a tökéletességét (1Mózes 3. fejezet). Miltonnak elsődlegesen ez a költeménye – melyet először 1667-ben adtak ki – szerzett irodalmi hírnevet, különösen az angolul beszélők körében. Később kiadta a mű folytatását Visszanyert Paradicsom címmel. E költeményei leírják Istennek az emberiségre vonatkozó eredeti szándékát – hogy az ember tökéletes életnek örvendjen egy földi paradicsomban –, valamint rámutatnak arra, hogy Krisztus által Isten helyreállítja a Paradicsomot a földön. Az Elveszett Paradicsomban például Mihály arkangyal megjövendöli azt az időt, amikor Krisztus „jutalomra [ítél] hívőt és üdvre Mennyekben vagy e Földön. Akkor Paradicsom lesz a Föld, e mostani Édennél üdvösebb hely, szebb napokkal!”
„A keresztény tantételekről”
Milton éveken keresztül készült arra, hogy a keresztény életről és tantételekről is részletekbe menő tanulmányt írjon. Annak ellenére, hogy 1652-re teljesen megvakult, egészen az 1674-ben bekövetkező haláláig ezen a munkáján dolgozott, titkárok segítségével. Ennek az utolsó művének az „Értekezés a keresztény tantételekről, kizárólag a Szentírás alapján összeállítva” címet adta. Előszavában ezt írta: „A legtöbb szerző, aki foglalkozott ezzel a témával . . . , csak lapszéli jegyzeteket készített, röviden utalva egy-egy fejezetre és versre, olyan írásszövegekre, melyektől vitathatatlanul függ minden, amit tanítanak. Én ellenben arra törekedtem, hogy zsúfolásig teleírjam az oldalakat idézetekkel, melyeket a Biblia minden részéből vettem.” Milton szavához hűen, „A keresztény tantételekről” több mint 9000-szer utal a Szentírásra, vagy idézi azt.
Bár korábban Milton nem vonakodott attól, hogy nyilvánosságra hozza a nézeteit, ezt az értekezését mégsem adatta ki. Miért? Egyrészt azért, mert tudta, hogy az értekezés szentírási magyarázatai nagymértékben különböznek az elfogadott egyházi tanításoktól. Másrészt a királyi uralom helyreállásával kegyvesztett lett a kormánynál. Lehet, hogy ezért békésebb időkre várakozott. Bármi volt is az ok, Milton halála után a titkára elvitte a latin kéziratot egy kiadóhoz, de az elutasította a kinyomtatását. Majd az angol kormány egyik minisztere elkobozta a kéziratot, és irattárba helyezte. Másfél évszázadnak kellett eltelnie, míg Milton értekezése újra napvilágot látott.
1823-ban egy levéltári tisztviselő kezébe került a híres költő papírba csomagolt kézirata. Anglia akkor uralkodó királya, IV. György elrendelte, hogy fordítsák le a művet latinból, és tegyék közzé. Amikor két évvel később kiadták angolul a kéziratot, teológiai és irodalmi körökben heves vita robbant ki. Egy püspök azonnal bejelentette, hogy a kézirat csalás, és nem volt hajlandó elhinni, hogy Milton – akit sokan Anglia legnagyobb vallási költőjének tartottak – ilyen határozottan elutasítaná a nagy becsben tartott egyházi tanításokat. A fordító, aki számított erre a fogadtatásra, Milton szerzői voltának igazolásaképpen lábjegyzetekkel látta el a fordítást, melyekben 500 párhuzamot sorolt fel részletesen „A keresztény tantételekről” és az Elveszett Paradicsom között.
Milton hitnézetei
Milton napjaira Anglia a reformáció híve lett, és szakított a római katolikus egyházzal. A protestánsok általában véve hittek abban, hogy a hit és az erkölcs kérdésében a Szentírás az egyedüli tekintély, és nem a pápa. „A keresztény tantételekről” művében azonban Milton rámutatott, hogy sok protestáns tanítás és szokás sincs összhangban a Szentírással. A Bibliára hivatkozva vetette el az eleve elrendelés kálvinista tanítását, és kiállt a szabad akarat mellett. Szorgalmazta Isten nevének, a Jehova névnek a tiszteletteljes használatát, gyakran említve az írásaiban.
Milton a Szentírásból vett érvekkel támasztotta alá, hogy az emberi lélek meghalhat. Az 1Mózes 2:7-hez ezt a magyarázatot fűzte: „Midőn az ember ily módon meg lett teremtve, az Írás végül ezt mondja: Így lőn az ember élő lélekké . . . Az ember nem kettős vagy szétválasztható lény: nem két különböző összetevőből – lélekből és testből – jött létre, és nem is azokból áll, ahogyan azt általában gondolják. Ellenkezőleg, a teljes ember a lélek, és a lélek az ember.” Ezután Milton feltette a kérdést: „Vajon a teljes ember hal meg, avagy csak a test?” Megannyi bibliaverset felsorakoztatott annak igazolására, hogy az ember mindenestől meghal, majd hozzáfűzte: „De a legmeggyőzőbb magyarázatot, melyet fel tudok hozni arra, hogy a lélek meghal, maga Isten adja az Ezék[iel 18:]20-ban: A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni”. Milton többek között olyan verseket idézett, mint a Lukács 20:37 és a János 11:25, annak alátámasztására, hogy a halott emberiség reménye egy jövőbeli, halálalvásból való feltámadásban rejlik.
Vajon mi váltotta ki a leghevesebb reakciót Miltonnak ezzel az értekezésével szemben? Az az egyszerű, ám erőteljes bibliai bizonyítása, hogy Krisztus – az Isten Fia – alárendeltje Istennek, az Atyának. Miután Milton idézi a János 17:3-at és a János 20:17-et, felteszi a kérdést: „Ha az Atya Krisztus Istene és a mi Istenünk, és ha csak egy Isten van, akkor ki lehet Isten az Atyán kívül?”
Milton még a következőkre is rámutat: „Maga a Fiú, és az apostolai is elismerik mindenben, amit mondanak és írnak, hogy az Atya minden dologban nagyobb, mint a Fiú” (János 14:28). „Valójában Krisztus az, aki ezt mondja a Máté XXVI. 39-ben: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te . . . Miért csak egyedül az Atyához imádkozik, és nem önmagához, ha ő maga igazából Isten? Ha ő maga ember is, és magasságos Isten is, egyáltalán miért imádkozik valami olyasmiért, ami a saját hatalmában van? . . . Mivel a Fiú mindenhol kizárólag az Atyát imádja és tiszteli, ezért azt tanítja nekünk, hogy mi is ugyanezt tegyük.”
Milton hiányosságai
John Milton kutatott az igazság után. Ennek ellenére alá volt rendelve emberi hiányosságainak. Némely nézetén érződött, hogy rossz tapasztalatok érték. Például nem sokkal azután, hogy megnősült, felesége – egy királypárti földbirtokos fiatal lánya – elhagyta őt, és visszament a családjához mintegy három évre. Ez alatt az idő alatt Milton pamfleteket írt, melyekben a válást igazolta. Nemcsak a házastársi hűtlenséget hozta fel indoknak a válásra – mely Jézus szerint az egyetlen ok –, hanem a házasfelek összeférhetetlenségét is (Máté 19:9). Ugyanezt a nézetet vallotta „A keresztény tantételekről” művében is.
Milton hibái ellenére „A keresztény tantételekről” hatásosan tárja fel a Biblia nézőpontját nagyon sok fontos tanítás kérdésében. Értekezése mind a mai napig arra kötelezi az olvasóit, hogy a hitnézeteiket a Szentírás tévedhetetlen zsinórmértékéhez igazítsák.
