A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Versek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Versek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 29., csütörtök

Vannak...

... olyan versek, amiket nem tudok elég sokszor elolvasni, mert minden szava a legbelsőmig hatol.


Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek
szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.


 (Babits Mihály: A második ének)





2015. április 11., szombat

Április 11. ...

... a kedvenc versemmel köszöntöm.


Április 11.


Babits Mihály: A második ének


"Megmondom a titkát, édesem a dalnak:...
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."










2014. április 25., péntek

Van...

... egy vers, amit azóta sem találok, sajnos, nem tudom, hogy ki írta, még a kislányom valamelyik mesekönyvében olvastam. Aztán évekig tanítottam a gyerekeknek az óvodában, aztán átvették mások is, így sok-sok gyerekhez eljutott. :) Úgy emlékszem, mintha Kiss Péternek hívnák az íróját, de ez egyáltalán nem biztos. Most közreadom, hátha nektek is megtetszik. :) Évzárón a fiúk "kötelezően" elmondták, a szülők pedig igen-igen meghatódtak.

Azt hiszitek, hogy én csak egy kisfiú vagyok?
Én vagyok a törpék között a legnagyobb.
Jövendő bajnoka, előttem diadal,
és vén öregember, csakhogy még fiatal.
A legkisebb óriás, vásott-jó kölyök.
S mindez szertefoszlik, amire felnövök.


beautiful

2013. június 6., csütörtök

Ezzel...

... a számomra kedves verssel és egy ma elkészült rajzommal kívánok nyugodt, békés estét MINDENKINEK!

Juhász Gyula: Mese

Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...

2012. december 10., hétfő

Képzeljétek...

... találtam egy 6 órás Vivaldit a Youtubon, ajándék a javából, mindig megnyugtat, ellazít. Most ültem le, túl vagyok egy-két dolgon, a gyermek már kiment a Bazilikához, elláttam forró teával, reggel sütöttem neki fahéjas-gyömbéres zabkekszet és az anyai szívem minden melegével engedtem el.
Olyan nehéz nekik, vállalkoznának, talán némi álmodozással, de a kijózanító valóság melléjük szegődik... Szépen, becsülettel, nem megbántva senkit..., de ez így, sajnos nem megy ebben a tökéletlenségben.

Két dolog még... Egy csodálatos vers és Vivaldi, hátha valaki kívánja még a nyugalmát!
Szép, békés napot mindannyiunknak!


MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.
Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.
1924. júl. 10.    József Attila



2012. május 18., péntek

Ezt...

... a verset ma reggel olvastam egy kedves, fiatal lánynál. ... nekem több minden miatt kedves! :) Köszönöm! :) "Van öröm, mely soha nem apad, S ez az öröm: add másoknak magad! Míg élsz, magadat mindig adhatod, Adj jó szót, vigaszt, s ha van falatot. Derűt, tudást, vagy békülő kezet, Mindez tied!Add másnak-s nézheted hogy nő vetésed, hozva dús kalászt, meggazdagítva lelked asztalát. S csoda történik: minél többet adsz, Te magad annál gazdagabb maradsz." /Ismeretlen szerző/
Fotó: internet

2011. augusztus 12., péntek

És...

... egy szép ráadás...

Weöres Sándor: Holdbéli csónakos (részlet)


Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.

Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.

Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha a tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomban,
eleget sírtam a földi porban
hajad az eget aranyba vonja,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
A lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted,
fejed örökre vállamra ejted.



Hálás vagyok, hogy annak idején ott lehettem a főpróbán...

2011. június 4., szombat

Kedves...

... Leki! Először is jelzem, hogy "kölcsönlopkodtam" tőled ezt a Hamvas Béla idézetet, de tudom, hogy nem bánod..., ugye? :)... és KÖSZÖNÖM!

"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt."

Ez most olyan jó, helyettem fogalmazott meg valami NAGYON fontosat!

A hetem közepesen nehéz volt, meg kellett hoznom fontos döntéseket, amik hosszú távon kamatoznak és rövid távon örömöt okoznak ANNAK, akit mindenkinél jobban szeretek! :) (hitpróba)

Aztán volt még a héten egy újabb szembenézés a "farkassal", újabb győzelem!

Némi sírás..., az emberi szenvedést nagyon rosszul viselem...

Láttam olyat, amit ne kellett volna..., betegszállító várta a liftet egy "fémdobozzal"... Igen, ez is az élet része - mondták a társaim. Egyenlőre még sajnos...

Aztán voltam egy kiállításon, ahol beteg emberek képeit, kerámiáit, patchwork-munkáit néztem meg. Diadal volt a betegség fölött!!! Azért nem írom meg, hogy hol, mert utolsó előtti napon láttuk...

Viszont hoztam egy verset, amit szintén ott láttam. Fogadjátok szeretettel, engem nagyon meghatott, íme:

Remény

A FÉNY mindig közel van ahhoz, hogy kihunyjon.
A sötétség készen áll a támadásra.

De aki egyszer, egy reggel megéri, hogy szinte
Az égbolt is együtt imádkozik vele,
Az hisz és remél, leborul, a látóhatárra szegezi
Elgyötört tekintetét és
Alázattal várja az ÍTÉLETET.

Lőrinci Attila

A gépünk rendkívül lassú... :(, úgyhogy nem nagyon tudok nézelődni, írogatni, innen üzenem mindenkinek, hogy SZÉP HÉTVÉGÉT!

2011. május 8., vasárnap

Ezt...


... a Babits verset már biztosan feltettem valamikor...
... de most itt motoszkál... sok fázós lelket látok mostanában...

Húnyt szemmel...


Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.

2011. április 22., péntek

Szép...


..., csendes hétvégét kívánok mindenkinek!


HA VIHAR JŐ A MAGASBÓL


Ha vihar jő a magasból,
Ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
Kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk,
A bozótból ki se látszik,
De a cinke, ha leröppen,
Küszöbünkön vacsorázik.

Weöres Sándor

http://fathenandflo.blogspot.com

2011. március 24., csütörtök

Amikor...


... kamaszként kezdtem felfedezni a versek csodáját nem tudtam betelni, Ady a szenvedély... József Attila az érzékenység...Pilinszky a spiritualitás...
Radnóti? ... nem tudtam, ma már tudom, hogy nem véletlenül szeretem annyira felnőtt fejjel... 1942-ban ilyen verset tudott írni...
Radnóti az ÉLETIGENLÉS...
Meglehetősen nehéz döntés előtt állok... az életem alapjai szilárdak: hit, család... :)
... csak a tökéletlen emberi test zavar be időnként...
Ezt a verset küldöm mindenkinek (magamnak is) bátorításul... Drága Radnóti tanulhatnék tőled...

Bájoló (1942)

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.

Radnóti Miklós

Fotó: internet

2010. december 27., hétfő

Valami...


... szép... :)

Arany János: CSALÁDI KÖR

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

Kép: internet

2010. december 22., szerda

Meséljünk...


... régi meséket...:)

A didergő király

Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
- Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
- Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!

Bukfenc-vetegetve jön elő a bolond,
Cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp,
Mókázna a jámbor, serdül, perdül, fordul,
De a király rája haragosan mordul:
- Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
- Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok aranykolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülön fogva az udvari fűtőt!
- Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya,
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!

Nyöszörög a fűtő: - Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari ácsot!

Nekibúsul erre a didergő király.
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
- Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr-bundába:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdők zengő muzsikása:

- Ejnye de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Megfordul a király: - Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak.
Mért haragszol reám? sohse bántottalak! -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
- Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik:
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
- Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Biborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyemfőkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője! -

Most meg már a kis lány mondta azt, hogy: ácsi,
Mégis csak jó bácsi vagy te, király bácsi!
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
- Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márványtéglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
- Asztalt terigetni, ökröt sütögetni.
Fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy meseországban...

Móra Ferenc

Kép: internet

2010. december 18., szombat

Hull...


... a hó...


Hull a hó, hull a hó,
lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.


Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelnek,
s kikeletkor kikelnek.

Várnai Zseni


Békés, csöndes hétvégét mindenkinek! :)

Kép: internet

2010. november 25., csütörtök

89...


... éve született Pilinszky János..., kamaszkorom és ifjúságom kedvenc költője...
... szakdolgozatom "témája"...
... most az egyik legszebb versével emlékezem rá..., gyengébb idegrendszerű kedves olvasóim itt álljanak meg, komolyan mondom..., mert, ahogy nagyanyám mondta volt: "Sírás lesz a vége..."
... én szóltam előre...



KZ-oratórium
(Részlet)

(Mint egy másik történetben, fokozott egyszerűséggel.)
Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

2009. december 23., szerda

Kedvenc...


... téli versem...

Hull a hó, hull a hó,
lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.

Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelnek,
s kikeletkor kikelnek.

Várnai Zseni

Ezt mindig megtanítottam az ovisaimnak... :)

Kép: INTERNET

2009. december 3., csütörtök

Mielőtt...


... bárki félre értené, nincs semmi bajom, csak járatom az agyamat bizonyos történéseken..., pontosabban: még mindig nem értem a piszkálódó, kisstílű embereket... (lehet, hogy nem is akarom őket érteni...) Egy kedves blogtársamat vigasztaltam azzal, hogy azok az emberek irigyek, akik nem bírják elviselni a másik tehetségét, aminek ők híján vannak, ahhoz pedig nem elég alázatosak, hogy ezt el tudják viselni... így gondolom.
... és megint egy vers, ami már szerepelt a blogomon, de úgy látszik sokszor aktuális.



TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

József Attila

Fotó: INTERNET

2009. november 22., vasárnap

Ünnep...



... ma vagyunk 23 éves házasok, ami tudom, hogy ellentmondásos, mert én is 23 éves vagyok.... :)
Ma sem tudnék mást mondani, mint 1986. november 22-én...
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezső


Fotó: INTERNET ...

2009. november 9., hétfő

Egyáltalán...


... nem vagyok szomorú vagy rosszkedvű, mégis ezek a sorok motoszkálnak a fejemben, a férjem nézett egy Tarkovszkij filmet: Tükör, én csak a végét láttam, lehet, hogy az mozgatott meg bennem valamit...

Boldogtalan a pillanat, mikor
fölfedezi az árva önmagát,
s arra gondol, hogy másnak is
fontos lehet e kéz, e görbeség,
s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.
Pilinszky János

2008. január 5., szombat

Tág a világ...


"Tág a világ, mint az álom,
mégis elfér egy virágon."

Weöres Sándor